2011. január 10., hétfő

Az etetés örömei

 Régen etetek ezen a helyen ahol egy kis Széncinegével kötöttünk állandó barátságot. Ez a kapcsolat csak a téli hónapokban tart. Addig nem nyugszik míg a kezemből el nem vesz egy pár falatot. Ezt hangos csérogással szokta jelezni. Gondoltam,hogy  a ruházatom alapján azonosít be,de ez nem nyert ,mert ruhát váltottam és akkor is követelte a neki járó betevőt. Újabb teszt következett: ember csere.
Azaz a párommal is kipróbáltuk. Annak ellenére,hogy egyen kabátunk van az ő kezéből sokkal nehezebben és ritkábban vette el a finom falatokat. Így bebizonyosodott,valóban én vagyok a barátja :)

Mutasd mid van?


Itt gondolkodóba esett.

Ruha váltás: zöld kabát.


Jó a kondícióm :)


        Már jól laktam.                 

Fotókat Harangozó Adina készítette

6 megjegyzés:

  1. Ez lenyűgözőőőőőőőő! Odavagyok! Teljesen!!!!Annyira édes!:)
    És hogy kezdődött ez a kézből etetés?

    VálaszTörlés
  2. Általában ugyan abban az időben mentem.Szerintem kifigyelte és egyre közelebb jött.Aztán próbáltam hátha kézből is elveszi a szotyit.
    Ez azért hosszabb ideig tartott,mert egy jó darabig csak kerülgetett.
    Azóta már ahogy írtam többször kisérleteztem.

    VálaszTörlés
  3. Ez nem igazság! Tőlem az ablakból csak "lopkodja" a szotyit :-)

    VálaszTörlés
  4. Ez egy hosszú barátság eredménye :)

    VálaszTörlés
  5. Karesz! Itt a jó idő, már önellátók a madárkáink? Sajnos hűtlenkednek, és már ritkán jelentkeznek. A fészek iránt sem tanusítanak érdeklődést. Ha nem jönnek a cinkék, vágok egy nagyobb lyukat, és beköltöztetem a galambot :-)
    Ha a SOTE-n jár, kérem nézzen be hozzánk. Üdv.Engelmann Erzsi

    VálaszTörlés
  6. Az én etetőimre sem járnak a madárkák,de az itatóimra annál inkább. Ahogy tudok benézek:)
    üdv: Karesz

    VálaszTörlés