A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XVI. kerület madárvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XVI. kerület madárvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 25., szerda

Odúellenőrzés a Cinkotai erdőben

A Naplás tó közelében fekvő Cinkotai-erdőben létrehozott odútelepünk főleg tölgyesből álló erdőrészen lett létrehozva. Az odúk összetétele: 5 db A-típusú odú, 25 db B-odú, 1 db fakuszodú, 2 db D-odú. Itt lehetőséget láttunk a cinege félék, az örvös légykapó, a csúszka és a fakusz megtelepítésére, illetve az erdő nyitottabb részén a nyaktekercs foglalását is vártuk.
Tavaly a fakopáncsok 19 odút farigcsáltak szét, ezeket természetesen kijavítottuk. Előlapcserével illetve, röpnyílásvédő fémlappal orvosoltuk ezt a rongálást. Ezért az ép odúkat is fémlapoztuk.

Adina ellenőrzés közben
Sokan kérdezték, hogy a felszerelt fémlap nem zavarja-e a madarakat?  Hát itt a bizonyíték, hogy a kis tollasok fészkelnek és éjszakázó helyként is használják ezeket az odúkat is.

 költésből maradt cinegetojás  és az éjszakázás jelei
 A kihasználtság 96%-os, ebből a költési arány 80%-os volt.
A fémlap nagyon sok fészekaljat védett meg, de még így is próbálkozott a fakopáncs, több helyen az odú bejárat védő felett kezdte el megbontani az odút, és pár kiülőfát is leforgácsolt.

Az előlap felső részét kezdte el bontani

Szerencsére nem járt sikerrel :)
Volt ahol párszor megkalapálta és odébb állt. A fémlapon látható a fakopi próbálkozása, a kiülőfa viszont nem úszta meg.


A legnagyobb számban cinegék leltek biztos költőhelyre odúinkban, de volt csúszka és örvös légykapó foglalásunk is.
Az egyik lakot viszont a lódarazsak vették birtokba, többszintes fészket építettek bele.

Az egész odút kitölti a lódarázsfészek
 Ellenőrzésünk nem csak a fészkelésekre összpontosul, egyben karban is tartjuk a madárlakokat. Például csavarok, drótok ellenőrzése, illetve cseréje ha kell. Amennyiben a helyszínen nem tudjuk javítani, akkor cseréljük az odúkat.

Javított odú visszahelyezése
 Az odútelepünk második éve is igen sikeresnek mondható, majd 200 fióka repült ki belőle a Cinkotai erdőbe.
Fotók: Reszt Károly és Harangozó Adina





2013. március 28., csütörtök

4. nap a hó fogságában, avagy munkában a XVI. kerületi madárvédők

 Megkerestek minket, hogy Budapest XVI. kerületében a Naplás tónál egy legyengült, gubbasztó egerészölyv van a szántásban. Ez volt a harmadik hívás a XVI. kerületből, volt aki énekes rigó miatt, volt aki  vörösbegy ügyében keresett.
Egyből útra keltünk felszerelkezve. Kesztyű, papírdoboz és az elengedhetetlen merítőháló. Kiértünk a megadott helyszínre, a szántás  a Szilas-patak partján,  a Naplás-tó becsatlakozásánál terül el. Ezen a területen működtetünk több talajetetőt már a negyedik napja, a hirtelen jött vastag hótakaró miatt. Hosszú keresgélés és megfigyelés után rátaláltunk az ölyvre, aki felült az egyik fára.

Egerészölyv a fa tetején
 Szerencsére az állapota jobb volt mint amire számítottunk, így a szántáson elhelyeztünk 4 nagyobb csirke farhátat és csirkemell nyesedéket. Biztosan rá fog találni, mivel a közelben építik fészküket. Holnap szintén ki fogunk menni  hozzájuk.
A vonuló fajok egy része is hazaért akik nincsenek etetőhöz szoktatva,nekik most a túlélésről szól ez a pár nap. Tisztítsunk meg kisebb talajfelületeket ahová kihelyezhetünk a madarak számára finom falatokat: napraforgót,tört napraforgót, apró magvakat, reszelt almát, tört faggyúgolyót, tésztát, főtt rizst,főtt csirkehúst. A Szilas-pataki talajetetőinken szépen fogyasztanak a madarak. Énekes rigók, fekete rigók,erdei pintyek, szajkók, vörösbegyek sőt még két barázdabillegetőt is láttunk a húsiból csipegetni. Újra rengeteg eleséggel láttuk el őket.

Hirtelen konyha a Szilas partján :)

Kutyakonzerv,alma, magvak

 Amit szerencsére az odaszoktatott helyeken hamar elkezdtek enni a madarak.

Énekes rigók

Vörösbegy csirkemell darabokat csipegetve
 A patak rengeteg madarat vonz, ezért is választottuk ki a meredek partrészeket. A hóréteg is vékonyabb, illetve az eltakarított részeken ez a minimális napsütés is elolvasztotta a havat. Így nagyon sok tollas barátunkon segítettünk a kritikus napokon. Továbbra is folytatjuk az etetést és nagyon várjuk az idő enyhülését.
A környéken lévő odúinkat is belepte a hó. Az elmúlt hétvégén B odúkkal bővítettük odútelepünket, így már ezen a részen 70 madárlak várja és védelmezi őket.

B odú hósipkával :)
Megfigyelhettünk egy felettünk áthaladó bíbic csapatot,amit szerencsére Adinának sikerült megörökítenie. Ők csak átvonulóban voltak a kerületünkben.

Bíbic csapat a Szilas-pataknál
A csilcsalpfüzikék is megérkeztek, akik szorgosan keresgélnek a patak partján.

Keresgélő csilcsalpfüzike
Csilcsalpfüzike
Fotók: Harangozó Adina és Reszt Károly



2013. január 15., kedd

Kertünk vendégei

 Minden élőlény kiemelt figyelmet érdemel,főleg,hogy mi emberek szorítjuk ki  őket élőhelyükről. Kertünket úgy alakítottuk ki,hogy minden nálunk megforduló állat jól érezze magát. A madárvédelmi tevékenységünk mellett jó ha odafigyelünk rájuk is.
A mókus nem csak az etetőinket látogatja,hanem meg is telepedett az egyik általunk kihelyezett nagyméretű D-odúnkban.

Vörös mókus
A sünök téli álmot alszanak, már ősszel elfoglalják telelőhelyeiket, amit avarból készült alomban töltenek el.

Keleti sün
 Falevelekből nagy lombkupacokat alakítottunk ki,amiben a sünön kívül még rengeteg bogár, béka és kisemlős vészelheti át a telet.

Menedéket adó levélkupac
  Fontos,hogy a sokáig egy helyben tartott levélkupacot ne égessük el!!! (mert ilyenkor nagyon sok élőlény eshet áldozatul az őszi, illetve a tavaszi égetéseknek)
A másik nagy kedvencük a farakás, amiben biztonságos búvóhelyet találhatnak. A rakás más állatokat is vonz, pl. békák, gyíkok, bogarak, egerek vackolnak be a hideg miatt és alakítanak ki  megfelelő helyet a telelésre.

Zöld varangy

Levelibéka
Fürge gyík
  Persze van aki a vadászat miatt látogat ide.

Menyét
 A madáretetőkből kihullott magvakat nem csak a madarak fogyasztják, az egereknek is jut belőle bőségesen,  akik viszont a baglyoknak jelentenek zsákmányt a fagyos napokon.

Pirókegér
  A vastag hótakaró a baglyoknak is megnehezíti a dolgukat,ilyenkor számukra is kialakítunk etetőhelyeket.
 Baglyaink legfontosabb téli táplálékát a hideg hónapokban is főként kis rágcsálók alkotják. Addig nincs is probléma ameddig a tartós vastag hótakaró nem zárja el a zsákmányhoz vezető utat. Ezért szoktuk a rágcsálókat nyílt részre kicsalogatni. Nagy hó esetén 4-5 bagolyetetőt is működtetünk.

Bagolyetető kialakítása
 A Szilas-patak mentén kihelyezett denevérodúkban sikerült megtelepíteni a denevéreket is, akik hasznos rovarevők.
Denevérodú
  Ez a tavalyi év legnagyobb sikerének mondható, mert tavaly próbálkoztunk először a megtelepítésükkel. A hazánkban élő összes denevérfaj törvényes védelem alatt áll!
Fotók Harangozó Adina és Reszt Károly

2013. január 8., kedd

Decemberi madarászkodásunk

Az ünnepek alatt több időnk jutott a madárvédelemre, ezért sok hasznos dolgot tudtunk véghez vinni a madarak örömére. Mindenhol feltöltöttük az etetőket és az odútelepeink ellenőrzése során adódott hibákat orvosoltuk. Persze itt még bőven akad karbantartási munka, amit a tavaszi költési szezonig folyamatosan elvégzünk. Az Erzsébet-ligeti önetető leszűkítése jó ötletnek bizonyult, így az énekes madarak zavartalanul látogathatják, mert a galambok és a varjak már nem tudják kiszorítani őket.

Széncinege érkezése
  .
Mivel sok helyen etetünk és a nagy szárasság miatt a napraforgó ára igen magasra szökkent, ezért egy magkeveréket találtunk ki a számukra amit, nagy előszeretettel csipegetnek.

Madáreleség szállítása
  A receptem fekete napraforgó, napraforgó ocsú (ami gyommagvakat is tartalmaz), köles, tört búza, tört zab és árpa, elegye.

Magmix
  Ennek ellenére az etetők környékén is fogyasztanak természetes táplálékot a kis tollasok.

Széncinege a tuján vizsgálódik

Fekete rigó a tűztövisbokron lakmározik

 Ez az egyik oka madaraink időszakos eltűnésének, a másik pedig a ragadozó madarak megtévesztése.
A nyíltabb helyeken ágakat helyeztünk etetőink köré, ami nehezíti  pl: a karvaly vadászatát. Persze nem tudunk 100%-os biztonságot nyújtani számukra mert a karvaly az egyik legjobb vadász.

A bevédett etető

és a hoppon maradt karvaly
 Utunk során számos madárfajt sikerült megfigyelni.

Nagy fakopáncs

Vörösbegy

Szajkó

Csonttollúak fagyöngyöt eszegetnek

Magányos léprigó

2012. december 16., vasárnap

A téli madáretetés fontossága odútelepeink közelében

Tapasztalataink alapján az odútelepeink közelében működtetett etetők növelik az odúfoglalási arányt. Sőt biztosan mondhatom,hogy pár év alatt megtöbbszöröztük a madarak számát.

Erzsébet-ligeti önetető feltöltése
  Így van ez az Erzsébet-ligetben is, ahol javításra szorult az önetető mert a vandálok megrongálták. 2 hete helyreállítottuk,de a reggeli etetések során szomorúan tapasztaltam,hogy a kis énekesmadarakat teljesen kiszorítják az etetőből a parlagi galambok és a varjak. Persze a varjakat és a galambokat is etetjük csak ők a földön kapják a kosztot. Másfél hét alatt elkopott a 20 kg mag az önetetőből! Ezt is orvosoltuk,leszűkítettük lécekkel a bejáratot.
A bejárat leszűkítése
 A Rákosi réteken lévő odútelepnél két etető bázisunk is van. Az odúfoglalási arány nagy örömünkre 100%-os volt. A mai nap a nagy sár miatt csak 2 km gyaloglással tudtuk bevinni a madaraknak az élelmet.

Gyalog érkezik az elemózsia.
Az első önetető a Rákosi-réteken

A másik helyszín
  Itt szerencsére sok természetes táplálék áll a madarak rendelkezésére pl: gyommagvak,apró bogyók és a nád magjait is előszeretettel csipegetik. Itt a zöldikék ép a csipkebogyóból falatoznak.

Zöldikék a csipkebogyót majszolják

A következő utunk Szarvasra vitt,ahol három helyen etetjük a tollasokat. Több nagy önetetőnk biztosítja számukra a túléléshez szükséges táplálékforrást.

Szarvason a Maczó-zugi önetetőink



Szarvasi kétszintes étkezde
 Így megóvjuk őket az éhezéstől és a kóborlástól,illetve nagy számban segítjük át őket a költési idényre.Ami a 100%-os odúfoglalási arányon szintén meglátszik.Télen az odúkat menedékként és éjszakázásra is használják a madarak.

Itthon vagyunk (mezei veréb)
 A faggyúgolyó is elengedhetetlen táplálék a nagy hidegben.
                                                               Csip-csip csip-csirip
                                                                az az újság járja,
                                                                faggyúgolyót rakott ki
                                                                Karcsika a fára.
                                                                          Szerző: Adina

Faggyúgolyó füzér

Egy kis munícíó
 Több kisebb etetőhelyünk van még a XVI. kerületben az Erzsébet-ligetben és a Mátyás téren és Budapest IX. kerületében is. A városokban igen táplálékszegény  környezetben élnek a tollasok,ezért az etetésük és itatásuk itt kiemelkedően fontos.

Széncinegék falatoznak
  Sajnos sok helyen lelopják a kihelyezett etetőket,így itt főleg ballonokból etetjük a madarakat,de ahol ez a veszély nem áll fenn,ott önetetőket illetve különböző tálcás etetőket működtetünk.