A következő címkéjű bejegyzések mutatása: széncinege fióka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: széncinege fióka. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 28., kedd

Tavaszi fióka dömping

Nehezen indult a költési időszak a kora tavaszi hideg miatt, de a természet, így a madarak is behozták a lemaradást. Ráadásul a széncinegéknél télen egy himlőfajta is felbukkant, ami keserítette az életüket.
11 odútelepünkön 250 odú áll a kis tollasok rendelkezésére, amit igen szép számmal el is foglaltak.

Széncinege tojások
 Több helyen 100 %-os a foglalási arány mint pl. a Mátyás téren, a Pálffy téren, a Szilas-patak mentén, a Cinkotai erdő I-es odútelepén vagy Szarvason a Maczó-zugban. Főként széncinegék, seregélyek, mezei verebek, csúszkák vették birtokba a madárlakokat, de kékcinegék, örvös légykapók, kerti rozsdafarkúak és a szürke légykapók is otthonra leltek. Főként megfigyeljük a költő madarakat, a lehető legkevesebbet zavarjuk őket, így ritkán vesszük le és nyitjuk ki az odúkat. Kivételes esetek persze vannak, ahol közbe kellett avatkoznunk. Több helyen éles csatát vívtak a lódarazsakkal tollas barátaink, sajnos volt akinek el is kellett hagyni a fészkét.

Lódarázs fészek az odúban

Az elhagyott széncinege fészek
 Máshol a fakopáncs kezdte el megbontani az odú röppnyílását. Az utóbbinál  fémlapot erősítettünk a sérült részre.

A fémlappal ellátott bejárat
 Ilyenkor mindig megfigyelünk két-három etetést, hogy biztos elfogadták-e a módosított bejáratot. Az odúból 3 elhalt cinege fiókát eltávolítottunk, ezzel esélyt adtunk a testvéreiknek a nagybetűs élethez, ugyan is ők a napokban fognak kirepülni. A példa is mutatja, hogy ekkora odúszámnál sajnos nem csak örömmel találkozunk.
Vidéki odútelepeinken nagyobb a fióka szám és sokkal sűrűbb etetés volt tapasztalható mint a városi odúknál, ez a nagyobb élettérnek és a több tápláléknak is köszönhető. Míg a IX. és a XVI. kerületi széncinegék 4-5 fiókát nevelnek átlagosan,addig a szarvasi társaik 9-10, sőt volt ahol 12 éhes száj várta a szorgos szülőket.

Érkezik a finom falat
A takarítás is fontos
Ahol bevétel van, ott van kiadás is :)  A madarak a fészekaljat gondosan takarítják, így az ürüléket folyamatosan hordják ki az odúból. 

Széncinege testvérkék

Ez a seregélyeknél is tapasztalható volt, a Szilas-pataki részen lévő D odútelepen 3-4 fiókás átlaggal szemben, a Maczó-zugban  5-7 fióka nevelkedett a madárlakokban.

Seregély etetés után

Kíváncsi seregély fiókák

Seregély fiókák
Az első költés már nagyjából lezajlott, a szülők ügyesen terelgetik fiókáikat, folyamatosan tanítgatják és etetgetik őket.

Na, hol a kaja?



Egy éhes kék cinege fióka

A veréblakótelepben is dübörög a költés, szerencsére minden egyes fakkban cseperednek a kis csurik.

Mezei veréb fiókák

A kémlelő szülő


Pár napja kirepült mezei veréb fióka
Sajnos az odúban nevelkedő fiókákra is számos veszély leselkedik. A cikk elején írt lódarázson és fakopáncson kívül, akár a menyét, az erdei sikló és a mókus is egyaránt veszélyezteti a tojásokat, illetve az apró kis tollasokat. Amit még szomorúan tapasztaltunk, hogy a fészket elhagyó fiókák igen nagy számban esnek áldozatul a házi macskák kedvteléses vadászatának. Másrészt a repülni még nem tudó madarak, gondolunk itt a szajkókra, szarkákra, varjúkra, rigókra akik pár napig még a földön ugrálva szárnyukat próbálgatják, ugyancsak sokan esnek áldozatul a ragadozóknak, és a városokban pedig az autóknak.

Szajkó fióka

Énekes rigó eteti fiókáját

Próbáljunk meg figyelni rájuk, hiszen az életterüket mi emberek csökkentettük le. Ezért felelősséggel tartozunk értük.  
Reméljük eredményes lesz a másodköltés is.
Fotók: Harangozó Adina és Reszt Károly

2013. március 6., szerda

A leggyakoribb cinege fajunk a széncinege

 Ezeknek a kismadaraknak a hasznosságát hosszan sorolhatnánk, mert a fák törzsét, leveleit, rügyeit egyaránt tisztogatják. Napjainkban a rengeteg permetezőszer használata jelentősen csökkentette a táplálékforrásukat, viszont az ő munkájukat pótolni semmilyen szerrel vagy eljárással nem lehet. Méltán hívhatnánk őket a fák biológiai védelmezőjének is. A fák rovarvilágának egyik legeredményesebb pusztítói. Lepkehernyók, lepkepeték, pókok, különféle rovarok alkotják éves táplálékuk nagy részét. A téli hónapokban a madáretetőkbe kihelyezett magvak mellett is szívesen fogyasztják a kérgek között megbújt rovarpetéket.

Lárvákat keresgélve
  A fákat megtisztítják a hernyófészkektől, erdőkben, kertekben, vagy a gyümölcsösökben is. Emberi szemmel láthatatlan lárvákat, petéket gyűjtögetik. A téli madáretetéssel és a megfelelő B-típusú fészekodúkkal  környezetünk közvetlen  közelében is megfigyelhetjük őket.

A B-odúból leskelődik a cinege
  Az odúkkal nem csak a költésükben nyújtunk segítséget, hanem téli menedéket is biztosítunk számukra. A madárlakok éjszakázóhelyként is szolgálnak, és a rendszeresen töltött madáretetők biztonsága miatt helyben maradnak és áttelelnek. A széncinege leggyakoribb cinege fajunk,  mindenütt felbukkan ahol fa vagy bokor található. Tavasszal mindig epekedve várjuk a nyitnikék dallamát.
Évente általában kétszer költ, tavasszal és nyáron. A hím választja ki a megfelelő helyet, amiben a tojó építi a gyökér és durva fűszál alapon mohával, állati szőrrel és egyéb puha anyaggal bélelt fészket. A tojás mintázata, színe és mennyisége az elfogyasztott tápláléktól és a költés számától függhet.

Széncinege tojások
  Két hét kotlás után kelnek ki a fiókák, akik 15-23 nap alatt hagyják el a fészket.

Csupasz fiókák

16 napos fiókák
  A cinege pár egy napon több százszor eteti meg fiókáit.

Kirepülés után

Nagyon éhes vagyok
 A szülők nem hagyják magukra fiókáikat,etetik,terelgetik és tanítgatják őket a nagybetűs ÉLETRE :)
A széncinegét 2011-ben az év madarának választották.
Fotók: Harangozó Adina és Reszt Károly

2012. május 3., csütörtök

Széncinege odú kifosztása

 Budapesten a Mátyás téri odútelepen megdöbbenve tapasztaltuk, hogy két odút is megrongált egy nagy fakopáncs.

A megrongált B-odú
 A fészekben fogpiszkáló nagyságú faforgácsokat hagyott a betolakodó.

Még a fészket is kidobta belőle
 Az egyikből az egész fészekaljat kirabolta, sajnos 8 db pár napos széncinege fióka esett áldozatul. Kora reggel még az odúk szinte sértetlenek voltak, csak a cinegék körbejelölése látszódott. Odúimat főleg borovi fenyőből készítem, azonban a Mátyás téren és az Erzsébet-ligetben kihelyezett odúkat még normál fenyődeszkából gyártottam. Sajnos ez sokkal puhább fa, így könnyebb dolga volt a rablónak.
A 21-es odúban lévő 6 széncinege fióka segítségére siettünk és gyorsan orvosoltuk a problémát

Akik megúszták
 A röpnyílás köré vékony lemezt erősítettünk.

Gyors javítás

Újra a helyén
 Ügyeltünk a fiókák épségére mind a levételnél és a visszahelyezésnél is.
Reméljük feladja a fakopáncs a próbálkozást és a fiókák sikeresen kb. 2 hét múlva kirepülhetnek a családi fészekből  :)