A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cinkegolyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cinkegolyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 6., szombat

Aki teheti, etesse a madarakat télen

 A téli hónapokban energia dús táplálékkal segíthetjük a madarak túlélését. Könnyen megszokják és számítanak az etetőhelyek kínálatára. Évről évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe.   
Tehát a rendszeresség nagyon-nagyon fontos! Novembertől április közepéig töltsük meg az etetőket.

 Sokan azt gondolják, hogy válogatnak a kis tollasok, pedig ez nem igaz. Vannak olyan madárfajok, melyek hántolással (verebek, zöldikék, pinty-félék), vannak melyek kopácsolással (cinegék, harkály-félék) törik fel pl. a napraforgót. A gerlék és a rigó-félék pedig egészben nyelik le a számukra kihelyezett magvakat. A másik alapvető szabály, hogy mindig csak sótlan élelmet helyezzünk ki az etetőkhöz, és kenyeret, morzsákat megmaradt sütiket, kelt tésztákat soha ne kínáljunk nekik. Sőt, ha ilyet találunk más etetőnél, akkor szedjük össze és dobjuk ki, mert a kis kedvenceink bélgyulladását, illetve halálát is okozhatják :(
A kistestű madarak testhőmérseklete 41-43 C° között alakul. Ez igen  magas, ráadásul sokkal  hamarabb kihűlnek mint a nagyobb társaik.
A nem vonuló madárfajok (mivel nincs rá szükségük), nem halmoznak fel jelentős mennyiségű energiatartalékot. Ezért télen szinte a nappalok teljes hossza alatt élelem után kutatnak, éjszakánként pedig a zsírtartalékaikat kénytelenek felhasználni.

A határban is keresgélnek, nem csak az etetők körül

Kisebb madaraknál ez egy-két éjszakát jelent. Sok madár évszakos étrendre van beállva, pl. a fekete rigó gilisztával, férgekkel, rovarokkal és apró gerinctelen állatokkal táplálkozik, de késő ősztől kora tavaszig bogyókat és gyümölcsöket fogyaszt. Minél több fajta eleséget kínálunk annál változatosabb madársereget csalogathatunk etetőink közelébe. Akár 20-40 féle fajt is megfigyelhetünk az általunk kirakott éléskamráknál :)
Ennek a titka, hogy egyes madárfajoknak nem csak a táplálékát, de a táplálkozási módját is ismerni kell. Itt gondolok a földről táplálkozó madarakra, mint pl: ökörszem, vörösbegy, fekete rigó, balkáni gerle, illetve az erdei pinty és a fenyő pinty is szívesebben csipegeti fel az etető alá hullott magokat.
Tanácsos a havat az etetők és a bokrok alatt eltávolítani. Mi még a bokrokról is le szoktuk verni, hogy legyen beülő hely a madarak számára és feleslegesen ne legyen vizes a tollazatuk, mert az is energiát von el tőlük.
A faggyúgolyók hálójának alsó részét mi még cérnával, vagy spárgával el szoktuk kötni, hogy erősebben tartsa a háló az enegiadús élelmet.

Cérnával megerősített cinke-golyók

Drót segítségével helyezzük ki az ágakra, így egyszerre 3-5 golyót is kifüggeszthetünk. Így a varjak, szajkók nehezebben csenik el a kisebb madarak elől a finomságot :)

A faggyúgolyó ízlik a kék cinegének :)

Sajnos az etetők környékén a  macskák nagy pusztítást tudnak tenni, ezért ne etessünk olyan helyen, ahol macskák ólálkodhatnak.
Ne feledkezzünk meg, hogy télen ugyanolyan fontos a madáritatók üzemeltetése, mint nyáron. A magoknak
kevés a nedvességtartalma, ezért ivásra, valamint a tolluk tisztán tartásához fürdőzésre is használják, még mínuszokban is.

Téli etetőanyagok:
-Fekete  napraforgó ( apró szemű, fekete)  fogyasztja: cinegék, zöldike, házi és mezei veréb, tengelic, csíz, erdei és fenyőpinty, meggyvágó, közép és balkáni fakopáncs, csuszka, szajkó.

-Zsiradék: faggyú, sótlan szalonna, cinke-golyó. A sózott zsiradék  folyamatos vízfelvételre kényszeríti a madarakat ami gondot jelenthet számukra.  Fogyasztja: szén, kék és barátcinege, házi és mezei veréb, csuszka, fekete rigó, vörösbegy, őszapó, fakopáncs.
-mogyoró, dió: szén, kék és barátcinege, vörösbegy, csúszka, veréb. Ha finomra törve is kínáljuk, akkor még több fajta madár tud belőle enni.
-köles, lenmag, fénymag : házi és mezei veréb, erdei és fenyőpinty, tengelic, csíz.
-túró,reszelt sajt: fogyasztja az ökörszem,vörösbegy,fekete rigó,
-alma (földön és ágra szúrva legjobb ha félbevágva ) fogyasztja a: szén és kékcinege, fekete rigó szajkó, fenyőrigó. Nagy segítséget nyújthat például a barátposzátának is.

Nem csak az alma, hanem a sütőtök is eleség számukra. A földre helyezve szívesen kicsipkézik :)


-konyhai maradék (tészta, főtt rizs, sajt, levesbe főtt zöldségek) fogyasztja: ökörszem, vörösbegy, fekete rigó, szajkó.
Az alábbi linken még olvashattok hasznos információkat a madáretetéssel kapcsolatban:
http://madarvedogolyokapkodo.blogspot.hu/2017/01/madarak-etetese-teli-szezonban.html

2012. december 16., vasárnap

A téli madáretetés fontossága odútelepeink közelében

Tapasztalataink alapján az odútelepeink közelében működtetett etetők növelik az odúfoglalási arányt. Sőt biztosan mondhatom,hogy pár év alatt megtöbbszöröztük a madarak számát.

Erzsébet-ligeti önetető feltöltése
  Így van ez az Erzsébet-ligetben is, ahol javításra szorult az önetető mert a vandálok megrongálták. 2 hete helyreállítottuk,de a reggeli etetések során szomorúan tapasztaltam,hogy a kis énekesmadarakat teljesen kiszorítják az etetőből a parlagi galambok és a varjak. Persze a varjakat és a galambokat is etetjük csak ők a földön kapják a kosztot. Másfél hét alatt elkopott a 20 kg mag az önetetőből! Ezt is orvosoltuk,leszűkítettük lécekkel a bejáratot.
A bejárat leszűkítése
 A Rákosi réteken lévő odútelepnél két etető bázisunk is van. Az odúfoglalási arány nagy örömünkre 100%-os volt. A mai nap a nagy sár miatt csak 2 km gyaloglással tudtuk bevinni a madaraknak az élelmet.

Gyalog érkezik az elemózsia.
Az első önetető a Rákosi-réteken

A másik helyszín
  Itt szerencsére sok természetes táplálék áll a madarak rendelkezésére pl: gyommagvak,apró bogyók és a nád magjait is előszeretettel csipegetik. Itt a zöldikék ép a csipkebogyóból falatoznak.

Zöldikék a csipkebogyót majszolják

A következő utunk Szarvasra vitt,ahol három helyen etetjük a tollasokat. Több nagy önetetőnk biztosítja számukra a túléléshez szükséges táplálékforrást.

Szarvason a Maczó-zugi önetetőink



Szarvasi kétszintes étkezde
 Így megóvjuk őket az éhezéstől és a kóborlástól,illetve nagy számban segítjük át őket a költési idényre.Ami a 100%-os odúfoglalási arányon szintén meglátszik.Télen az odúkat menedékként és éjszakázásra is használják a madarak.

Itthon vagyunk (mezei veréb)
 A faggyúgolyó is elengedhetetlen táplálék a nagy hidegben.
                                                               Csip-csip csip-csirip
                                                                az az újság járja,
                                                                faggyúgolyót rakott ki
                                                                Karcsika a fára.
                                                                          Szerző: Adina

Faggyúgolyó füzér

Egy kis munícíó
 Több kisebb etetőhelyünk van még a XVI. kerületben az Erzsébet-ligetben és a Mátyás téren és Budapest IX. kerületében is. A városokban igen táplálékszegény  környezetben élnek a tollasok,ezért az etetésük és itatásuk itt kiemelkedően fontos.

Széncinegék falatoznak
  Sajnos sok helyen lelopják a kihelyezett etetőket,így itt főleg ballonokból etetjük a madarakat,de ahol ez a veszély nem áll fenn,ott önetetőket illetve különböző tálcás etetőket működtetünk.