A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szilas-patak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szilas-patak. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 28., csütörtök

4. nap a hó fogságában, avagy munkában a XVI. kerületi madárvédők

 Megkerestek minket, hogy Budapest XVI. kerületében a Naplás tónál egy legyengült, gubbasztó egerészölyv van a szántásban. Ez volt a harmadik hívás a XVI. kerületből, volt aki énekes rigó miatt, volt aki  vörösbegy ügyében keresett.
Egyből útra keltünk felszerelkezve. Kesztyű, papírdoboz és az elengedhetetlen merítőháló. Kiértünk a megadott helyszínre, a szántás  a Szilas-patak partján,  a Naplás-tó becsatlakozásánál terül el. Ezen a területen működtetünk több talajetetőt már a negyedik napja, a hirtelen jött vastag hótakaró miatt. Hosszú keresgélés és megfigyelés után rátaláltunk az ölyvre, aki felült az egyik fára.

Egerészölyv a fa tetején
 Szerencsére az állapota jobb volt mint amire számítottunk, így a szántáson elhelyeztünk 4 nagyobb csirke farhátat és csirkemell nyesedéket. Biztosan rá fog találni, mivel a közelben építik fészküket. Holnap szintén ki fogunk menni  hozzájuk.
A vonuló fajok egy része is hazaért akik nincsenek etetőhöz szoktatva,nekik most a túlélésről szól ez a pár nap. Tisztítsunk meg kisebb talajfelületeket ahová kihelyezhetünk a madarak számára finom falatokat: napraforgót,tört napraforgót, apró magvakat, reszelt almát, tört faggyúgolyót, tésztát, főtt rizst,főtt csirkehúst. A Szilas-pataki talajetetőinken szépen fogyasztanak a madarak. Énekes rigók, fekete rigók,erdei pintyek, szajkók, vörösbegyek sőt még két barázdabillegetőt is láttunk a húsiból csipegetni. Újra rengeteg eleséggel láttuk el őket.

Hirtelen konyha a Szilas partján :)

Kutyakonzerv,alma, magvak

 Amit szerencsére az odaszoktatott helyeken hamar elkezdtek enni a madarak.

Énekes rigók

Vörösbegy csirkemell darabokat csipegetve
 A patak rengeteg madarat vonz, ezért is választottuk ki a meredek partrészeket. A hóréteg is vékonyabb, illetve az eltakarított részeken ez a minimális napsütés is elolvasztotta a havat. Így nagyon sok tollas barátunkon segítettünk a kritikus napokon. Továbbra is folytatjuk az etetést és nagyon várjuk az idő enyhülését.
A környéken lévő odúinkat is belepte a hó. Az elmúlt hétvégén B odúkkal bővítettük odútelepünket, így már ezen a részen 70 madárlak várja és védelmezi őket.

B odú hósipkával :)
Megfigyelhettünk egy felettünk áthaladó bíbic csapatot,amit szerencsére Adinának sikerült megörökítenie. Ők csak átvonulóban voltak a kerületünkben.

Bíbic csapat a Szilas-pataknál
A csilcsalpfüzikék is megérkeztek, akik szorgosan keresgélnek a patak partján.

Keresgélő csilcsalpfüzike
Csilcsalpfüzike
Fotók: Harangozó Adina és Reszt Károly



2013. január 15., kedd

Kertünk vendégei

 Minden élőlény kiemelt figyelmet érdemel,főleg,hogy mi emberek szorítjuk ki  őket élőhelyükről. Kertünket úgy alakítottuk ki,hogy minden nálunk megforduló állat jól érezze magát. A madárvédelmi tevékenységünk mellett jó ha odafigyelünk rájuk is.
A mókus nem csak az etetőinket látogatja,hanem meg is telepedett az egyik általunk kihelyezett nagyméretű D-odúnkban.

Vörös mókus
A sünök téli álmot alszanak, már ősszel elfoglalják telelőhelyeiket, amit avarból készült alomban töltenek el.

Keleti sün
 Falevelekből nagy lombkupacokat alakítottunk ki,amiben a sünön kívül még rengeteg bogár, béka és kisemlős vészelheti át a telet.

Menedéket adó levélkupac
  Fontos,hogy a sokáig egy helyben tartott levélkupacot ne égessük el!!! (mert ilyenkor nagyon sok élőlény eshet áldozatul az őszi, illetve a tavaszi égetéseknek)
A másik nagy kedvencük a farakás, amiben biztonságos búvóhelyet találhatnak. A rakás más állatokat is vonz, pl. békák, gyíkok, bogarak, egerek vackolnak be a hideg miatt és alakítanak ki  megfelelő helyet a telelésre.

Zöld varangy

Levelibéka
Fürge gyík
  Persze van aki a vadászat miatt látogat ide.

Menyét
 A madáretetőkből kihullott magvakat nem csak a madarak fogyasztják, az egereknek is jut belőle bőségesen,  akik viszont a baglyoknak jelentenek zsákmányt a fagyos napokon.

Pirókegér
  A vastag hótakaró a baglyoknak is megnehezíti a dolgukat,ilyenkor számukra is kialakítunk etetőhelyeket.
 Baglyaink legfontosabb téli táplálékát a hideg hónapokban is főként kis rágcsálók alkotják. Addig nincs is probléma ameddig a tartós vastag hótakaró nem zárja el a zsákmányhoz vezető utat. Ezért szoktuk a rágcsálókat nyílt részre kicsalogatni. Nagy hó esetén 4-5 bagolyetetőt is működtetünk.

Bagolyetető kialakítása
 A Szilas-patak mentén kihelyezett denevérodúkban sikerült megtelepíteni a denevéreket is, akik hasznos rovarevők.
Denevérodú
  Ez a tavalyi év legnagyobb sikerének mondható, mert tavaly próbálkoztunk először a megtelepítésükkel. A hazánkban élő összes denevérfaj törvényes védelem alatt áll!
Fotók Harangozó Adina és Reszt Károly

2012. május 10., csütörtök

A Madarak és Fák napja. Madárvédelem a XVI. kerületben

"...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében."
Ez az idézet Herman Ottótól, a sokoldalú magyar tudóstól származik, aki természettudományos munkássága mellett a magyarság hagyományos, ősi műveltségét, népi mesterségeit is kutatta és leírta.


 Ő alapozta meg a tudományos madárkutatást Magyarországon, a Magyar Ornitológiai Központ megalapításával. Herman Ottó javaslatára 1906 óta a természet ünnepeként tartjuk számon május 10.-ét. Az emberek már ősidők óta különös vonzalmat éreznek a madarak és fák iránt. A "Madarak és Fák Napja" mégis az egész természet ünnepe, amikor mi, emberek azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a Földön!! (Forrás: Jeles napok a környezet- és természetvédelemben)

Erdőrészlet

E jeles nap alkalmából folytattuk az odúk kihelyezését. Munka után mentünk ki a helyszínre. A Szilas-patak és a Cinkotai erdőben három hete  létesített odútelepünket ( 20 D  és 17 B odú) bővítettük ki 19 db odúval. 
Melyek típusai: 10 B, 2 D, 2 fakusz-odú, 1 C odú és 4 denevér lak. 


A kis csapatunk
Fotó: Sajti Viktória
Először az erdős részen kezdtük meg a telepítést.

Vikóval egy D odút helyezünk
 Kiváló élőhely a madarak számára a 90 %-ban tölgyesből álló erdőrész. A madárlakok nagy részét itt helyeztük ki.

Adina egy B odúval

Vikó egy nehezebb pályán
 A denevér odúkat a Szilas-patak mentén elhelyezkedő erdőszéli lápréten raktuk ki. A Magyarországon élő denevérfajok felére jellemző, hogy az évnek legalább egy részében odúkban, kéreg alatti üregekben tanyáznak. Ezek a legveszélyeztetettebb denevérek közé tartoznak, mivel élőhelyük rohamosan csökken.
Az intenzív erdőgazdálkodás veszélyezteti őket is, a nagymértékű fakitermelés következtében egyre kevesebb olyan öreg erdő marad, ahol megfelelő búvóhelyet, vadászterületet találnak. Az erdők védelme így a denevérek miatt is fontos. A tél folyamán a Naplás erdőt nagyon megritkították, 4 nagy területen tarvágást végeztek. Ezért gondoltuk, hogy ezen a részen segítjük az odúlakó madarakat és denevéreket.

Az utolsó denevérodú
Fotó:Sajti Viktória
A denevérek számára elkészített odútípus, különleges gyártási módot igényelt. Sok helyen utána olvastunk és végül saját ötletek hozzáadásával elkészítettem a különböző méretű denevér lakokat. Figyeltem az illesztésekre,hogy a fény ne szűrődhessen át.

Denevérodú.

 A belső részt apró lyukú hálóval fedtem be a kapaszkodási lehetőség miatt. A fát nem kezeltem le, csak a tetejére kátránypapírt szegeltem, mert a vegyszerre különösen érzékenyek. Reméljük nagy sikere lesz.
Ami még nagyon nagy örömöt okozott számunkra, hogy a három hete kihelyezett odúk közül amelyiket leellenőriztük, mind foglalt volt!!!
A mai nap így kedveskedtünk tollas barátainknak, elvégre ez az ő napjuk is volt.