Az eddigi enyhe idő után kivillantotta foga fehérjét a tél. A rendkívül hideg időjárás és a vastag hótakaró próbára teszi az összes élőlényt, így madaraink élelemhez jutását és életben maradását is. Ezért most jóval nagyobb figyelmet érdemelnek, mert számítanak az emberi segítségre. Öt budapesti helyen (16. ker, 10. ker, 9. ker) tizennyolc etetőt és hét itatót üzemeltetünk, az önetetőtől a tálcás etetőkig és a műanyag ballonig bezárólag.
|
Önetető egy dúcetetővel |
|
Az MME által kihelyezett önetető a Túzok utcánál |
Ezt a számot a sashalmi kiserdő nagyon erős megritkítása miatt növelni fogjuk. Itt további madárvédelmi beavatkozásokra lesz szükség,mert rengeteg madár veszíti el élőhelyét. Ahogy sétáltunk az erdőben egy ideges cinege csapatra lettünk figyelmesek.Csendben megálltunk figyelni az eseményeket,hogy mi is lehet a riadalom tárgya. Egyszer csak egy menyét dugta ki kicsiny fejét a hóból.
|
A kíváncsi menyét néha |
|
megállva figyelte |
|
az ideges cinege csapatot |
Így már érthető volt a felháborodásuk. Utunkat folytatva, egy halkan fecsegő szajkót pillantottunk meg.
|
Sashalmi szajkó alulnézetből :) |
Nagyon fontos az etetők feltöltése és az itatók jégtelenítése, illetve ha tudjuk állati eredetű gazdag kalóriatartalmú zsiradékkal is segíthetjük tollas barátainkat.
|
S.Vikó volt a segítségünkre |
|
a csemegék kihelyezésében |
|
Nem sokat kellett várni az első vendégre |
|
A nyusziknak is kedveskedtünk
|
Az etetők környékén a fákról, bokrokról,tujákról leráztuk a havat,hogy legyen száraz beszállóhelyük. Így megóvjuk őket, hogy további hővesztésük legyen a nedves tollazatuk miatt. Ezzel tudnak spórolni az energiájukkal.
|
Száraz beszállóhelyről figyelő kékcinege |
|
A hóesésben eszegetve |
|
Biztos kapaszkodás |
Az etetők és bokrok alatt a havat lapáttal eltávolítottuk és apró magvakat, almát, napraforgó törmeléket helyeztünk ki,hogy a földön táplálkozó madarakat segítsük (pinty-félék,ökörszem,rigó- félék,vörösbegy)
Az itatókat jégtelenítés után langyos vízzel feltöltöttük,ami ebben a zord időben pár óra vízhez jutást biztosít a számukra.
|
Az itató feltöltése |
|
Kortyolgatás |
|
Újabb szomjazó |
Előző nap a sűrű hóesésbe didergő kócsagot figyeltünk meg, akivel másnap a Rákos-patak mentén újra találkoztunk.
|
Didergős kócsag :( |
|
a Rákos-patak mentén |
A hideg még jó pár napig kitart, aki teheti etesse és itassa a madarakat. Köszönjük a nevükben is :)
Fotók: Harangozó Adina
Szia Karász!
VálaszTörlésItt vagyok!!
Csodálatosak a képek!! A menyét különösen! Ezek a hideg napok megviselik kis kedvenceinket. Most a Balatonon voltunk, ott sem rózsás a helyzetük.
Péter
..és talán be is jelentkeztem!?
VálaszTörlésPéter
Szia Péter!
VálaszTörlésÖrülök,hogy sikerült :) A képeket a párom készíti.
Jó lenne ha már enyhülne egy kicsit,sok helyen nagy a baj..
Üdv Karesz