2012. április 4., szerda

Két hét történései

 Az elmúlt két hét igen mozgalmasnak bizonyult számunkra. A Hortobágyi  Madárkórházban töltöttünk  az önkéntesekkel két napot, március 14 és 15.-én.
A Hortobágyi Madárparkban is készülnek a gólyák a családalapításra
Segédkeztünk egy előre megtervezett molinó elkészítésében, a madarak befogásában  és sok fotót készítettünk a Hortobágyi Madárkórház blogjára.

A csapat és az elengedhetetlen pálinka  :)

Befogás Tóth Jánossal

Elkészült a molinó,melyet Adinával és Déri Balázzsal ügyködtünk össze
15.-én sérülésükből felgyógyult madarakat engedtek szabadon. Két fehér gólya, ami Magyarországon fokozottan védett faj, eszmei értéke: 100.000 Ft.

Kajás nevű fehér gólya elengedése, Dr Déri János és Tóth János a képen
 Három egerészölyv is visszanyerte szabadságát, 2012-ben az év madarának választották.Volt közöttük mérgezésből felépült és csapdában sérült példány is.

Szabadságra várva
 Az elengedési programot két bütykös hattyú vízre engedése követte, hiszen ők csak vízről tudnak felrepülni.

Szabad  bütykös hattyúk
A madarak ünnepi szalagot kaptak, amelyet celluxszal gyengén rögzítettek, így az első szárnycsapások pillanatában már le is estek a madarakról, ezért már nem zavarhatta őket amikor visszanyerték a szabadságukat.
Ezen a napon hoztak be a kórházba egy sérült fülesbaglyot. A jobb oldali felkarcsontja volt eltörve, amit Dr Déri János azonnali műtéttel orvosolt,elmagyarázva az érdeklődőknek,akik végig is nézhették az esetet. Sajnos nem volt komplikációmentes, mert egy kis időre leállt a füles légzése.

Műtét közben
 A bagoly azóta a külső röpdében lábadozik. Köszönjük nekik ezt az áldozatos munkát.
Útban hazafelé kicsit gyönyörködtünk a Hortobágy tavaszi madárvilágában. Láttunk átutazó darvakat, kb 50 fős nagy kócsag csapatot, megérkeztek a seregélyek és a bíbicek is.


Bíbic a szelek szárnyán
Nagy lilikek igen nagy számban tartózkodtak a Hortobágyon.


Nagy lilikek felszállása

 Sajnos nem csak jó történt az elmúlt időben, mert vandálok feldúlták az egyik etető helyünket. Az etetőt kidöntötték, illetve megrongálták.

A megrongált önetető
Két hete orvvadászok által kihelyezett több hurkos vadcsapdát szedtünk fel. Az etetőre járó apróvadakat akarták csapdázni. Ez volt a köszönetük  :(
Kijavítottuk és helyreállítottuk az étkezdét, a kis tollas vendégeink nagy örömére.


Újra a régi
Folyamatosan gyártom az odúkat elkészült a 160. madárlak is. Ez egy év termése :)

Egy heti odú piramisom

A 160.
 Közülük sok került ki a XVI. kerületbe, (Erzsébet-liget, Mátyás tér, Pálfi tér, Anilin utca,) Szarvason a Maczó-zugban, illetve a Rákosi-rétekre.
Az odútelepek számát nemsokára növelni fogjuk a sashalmi kiserdő és a Szilas-patak mentén lévő erdősávokba. Itt ami érdekesség, hogy a Szilas mentén kizárólag nagyméretű odúkat helyezünk ki, nagy röpnyílással. Megpróbáljuk megtelepíteni a búbos bankát, ugyanis tavaly tiszteletét tette több példány ezen a területen.
Fotók: Harangozó Adina

6 megjegyzés:

  1. Üdvözlet! Nagyon tetszik a blog és a cikk is! Gratulálok a 160. odúhoz! :) Ha van ideje látogasson el a blogomra : varosimadarak.blogspot.com

    További sikeres madárvédelmi munkát kívánok!

    Bolfert Richárd / Városi madarak

    VálaszTörlés
  2. Üdv!
    Örülök,hogy tetszik köszönöm. Már voltam a blogon és szavaztam is :)
    Szerintem tegeződhetnénk :)

    Üdv Karesz

    VálaszTörlés
  3. Érdeklődéssel olvastam a bejegyzésedet.
    Gyógyítani és a gyógyult madarak szabadságát visszaadni ily módon,mint itt történt, nem mindennapi esemény.
    Adinának nagyon szépek a fotói.Megnéztem a fotóit Madárkórház Alapítvány honlapján is.
    Gratulálok az odúkészítéshez. :)

    VálaszTörlés
  4. Szavakkal nem lehet kifejezni az élményt. Köszönjük a gratulációt :)

    VálaszTörlés
  5. :)
    "Helena újabb közszereplése" itt köszönöm meg hogy felhívtad a filmre a madárbarátok figyelmét. Nagyon érdekes, sokat tanultam belőle. A látott és hallott ismeretek birtokában még többet tehetek környezetemben a madarakért. Ismerőseimnek is ajánlani fogom a felvételt.

    VálaszTörlés
  6. Igen érdekes és tanulságos riport volt, örülök,hogy eljutattod másokhoz is.

    VálaszTörlés