2011. június 1., szerda

Madárvédelem,környezeti nevelés

 Három hete május 10.-én volt a Madarak és Fák napja. Ennek a jeles napnak az alkalmából voltunk a XVI. kerületi Pipitéri ovódában. Felvettük a kapcsolatot Bodor Ádámmal ,aki már évek óta jár előadást tartani a madarakról a gyerekeknek ebbe az ovódába. Most is nagyon érdekes előadást tartott, a kicsik figyelmét teljesen lekötötte a sok színes madár, amik a kivetítőn egymást követeve jelentek meg.

Az előadás
Úgy terveztük,hogy az előadás után közösen az ovisokkal madárodúkat és etetőket helyezünk ki az ovijuk területén. Egy kicsit felborult a program, így már előadás közben elkezdtük az odúkat kihelyezni, aminek nagyon nagy sikere volt. Különböző kérdéseket tettünk fel a gyerekeknek és aki jól felelt rárajzolhatta a jelét az odúra  :)  Ettől persze még érdekesebb volt számukra a dolog.

Etető kihelyezése

Benedek odúkihelyezés közben

Ádám mászott a legmagasabbra

Nagy volt az érdeklődés
A Pipitéri óvoda 7 db madárodút és 2 db madáretetőt kapott, ezáltal szerettük volna madárbaráttá tenni a picik mindennapjait.
B és D odú

B odú megjelölve

C odú
A kicsik nagyon kedvesen fogadtak minket,még madaras rajzokat is készítettek a számunkra. Persze úgy belelendültek a jó kis madaras programokba,hogy szinte könyörögni kellett az ovónéniknek,hogy ejött az ebédidő és ennijük kellene. Reméljük emlékezetes napot sikerült varázsolnunk a számukra.

2 megjegyzés: