Szabadidőnk nagy részét Szarvason töltjük, ahol közel vagyunk a
természethez így jobban megfigyelhetjük a minket körülvevő állatvilágot.
Mint látjátok a madarakhoz húz a szívünk, ezért mindig azon töprengünk
hogyan segíthetnénk minél többet nekik. Emiatt alakult ki ebben az
évben három különleges barátságunk is. Az első a Bütykös hattyúval
esett, akivel már télen kezdődött az ismerkedésünk. Madáretetés kapcsán
figyeltünk fel rá, hogy egyedül kóborol a hideg időben és elemózsia után
kutat. Persze egyből vettünk neki kukoricát és megetettük. Hagytunk
neki az iszapból kitüremkedő, laposabb kövön a hétre is elegendő
táplálékot. Ezt majdnem minden hétvégén megismételtük. Szóltunk
madárbarát ismerőseinknek is, hogy ha nem tudunk lemenni hozzá, vigyenek
neki egy pár finom falatot. Annyira megszokta jelenlétünket, hogy az
egyik havas hétvégén mikor kimentünk a stégre, hogy megnézzük merre
járhat a hattyúnk, messziről turbóra kapcsolt és köhögős és
nyakhullámozós üdvözlésbe kezdett :)
|
Hóesésbe érkezik felénk |
Erre össze is szorult a szívünk.
Nincs is annál jobb érzés, mikor egy vadon élő állattal ilyen közeli
barátság alakul ki. Kora tavasszal a nádégetéskor is velünk tartott és
nem félt a tűztől sem, sőt még a csőrével a nádat is húzgálta. Ő így
segített :) Tavasszal már kimerészkedett hozzánk a partra és több mint
két órát élvezhettük a társaságát.
|
Kareszék kommunikálnak :) |
Ezek szerint kíváncsi volt ránk. Ha horgásztunk akkor is mindig ott lebzselt körülöttünk. Nyár végére
már a kezünkből is evett.
|
Bizalmas vacsi |
Természetesen idén télen is fogunk gondoskodni
az etetéséről.
|
Naplementekor |
Másik tollas barátkozásunk tőkés récékkel esett meg. Persze őket is
a hasukon keresztül sikerült megfogni :) Ők rendszeresen párban
érkeztek és szívesen fogyasztották a kukoricát. A tojó volt a bátrabb, a
hím gyakran csak vigyázott a társára és amikor ő már belakott, csak
akkor fogadta el a táplálékot tőlünk.
|
Egon és Egonné |
Költési szezonban is gyakran
megjelentek, akkor persze felváltva érkeztek hozzánk. Van egy kis kerti
tavunk a madarak itatása miatt, amit ők is előszeretettel használtak.
Nyáron már a siheder récék is beálltak a sorba. Volt, hogy egyszerre 27
vadkacsa érkezett a stég közelébe, ahol a terményes zsák várta őket.
|
Böbike az egyik legbátrabb |
A harmadik érdekesség egy galambbal történt. Az egyik hajnalban horgászat közben ahogy kémleltük a tájat és a hangokat, egy
galambra lettünk figyelmesek aki inni jött a Körös partra. Annyira le volt
gyengülve, hogy az átrepülés helyett arccal a vízben landolt.
Elkeseredetten próbált kievickélni, de fejecskéje beleakadt a szúrós
ágakba, ahonnan egyedül nem tudott volna kiszabadulni. Karesz persze
egyből sietett, hogy kimentse őkelmét. Gyorsan szárazra tette és
terülj-terülj asztalkámat varázsolt neki, ahol köles, napraforgó,
fénymag kukorica és búza volt a menü. Elkezdett csipegetni, de sajnos
híg volt a széklete és zöldes. Ez bizony annak a jele, hogy éhezett és
az epe nem megfelelően tudott működni. Nagyon megijedtünk, nem akartuk
őt elveszíteni.
|
Portré Pupákról |
Tettünk ki neki vitaminos vizet is, hogy erőre kapjon. A
lábán egy fémgyűrű volt, amit szám alapján beazonosítottunk.
|
A gyűrű |
2003-ban
gyűrűzték Békésben. Felvettük a kapcsolatot a megadott gyűrűzővel, de
sajnos ő már több mint öt éve nem foglalkozik galambokkal :( Tehát ő egy vadon
élő madárka. Két napot töltött nálunk, megerősödött egyre jobban tudott
repülni, amit folyamatosan próbálgatott.
|
Szemezgetünk :) |
A házban reggelizés közben is
figyeltük őt, egyszer csak azt vettük észre, hogy nyak nyújtogatva,
kíváncsian keresgél minket. Gyorsan kimentünk hozzá, mire ő megnyugodva
végigkémlelt minket és egy erőteljes szárnycsapással egy tisztelet
félkörrel elrepült tőlünk. Kint hagytuk a tálkáit, hát ha visszatér
hozzánk. Örömmel tapasztaltuk, hogy a következő két délután is
meglátogatott minket és 1 órát is velünk töltött. Kívánjuk neki, hogy
matuzsálemi kort érhessen meg.
Fotók: Harangozó Adina és Reszt Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése