Javában zajlik a téli madáretetés, de sajnálattal tapasztaljuk, hogy nem hemzsegnek a kis tollasok az etetőink környékén olyan nagy létszámmal, mint a korábbi években. Ez az enyhébb télnek is köszönhető, de más tényezők is közrejátszanak ebben. Szerintünk ezt Dr. Déri János nagyon jól megfogalmazta:
http://madarpark.hu/hova-lettek-a-cinegek-2014-02-05/
Kis madárvendégeink nálunk kb. 2-3 mázsa eleséggel kevesebbet fogyasztanak az idén, pedig faggyúgolyóval, szárított napraforgó fejekkel, almával, tört dióval és energiadús fekete napraforgóval várjuk őket.
|
Zöldike tojó |
|
Széncinege |
|
Mezei verebek |
|
Kék cinege |
|
Tengelic |
A karvalyok persze előszeretettel zaklatják a kis éhezőinket :(
A varjak áttelelését is segítjük, dióval, konyhai maradékkal, száraz kutyakajával.
|
Dolmányos varjú |
Szarvason járva többször megfigyeltünk egy bütykös hattyút, akivel sikerült barátságot kötni, már hangosan köszönt minket ha meglát. Őt kukoricával és búzával etetjük.
|
Lakmározik |
|
Érkezik Jencike a barátunk :) |
A folyómederből kiágaskodó akadókban, két jégmadarat láttunk vadászni. Mindig lenyűgöz minket ennek a szépséges madárkának a gyorsasága és színpompás tollazata.
|
Az akadóban |
|
Figyelő jégmadár |
Igazi felüdülés gyönyörködni bennük ebben a színtelen és szürke időben. Méltán hívják őket a madárvilág kis ékszereinek.
Fotók: Harangozó Adina és Reszt Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése