2013. február 9., szombat

Pálffy téri odútelepünk karbantartása

 Budapest XVI. kerületében lévő odútelepünk aktuális karbantartását ütemeztük be a hétvégére. A helyszínre érve hatalmas fenyőrigó csapat hangos csivitelésére lettünk figyelmesek. Ilyen nagy létszámú csapatot még nem is láttunk idén. A környező fenyőkről eszegették a havat, valamint a bogyós fák terméseit csipegették. Egy pár csonttollút is megfigyeltünk közöttük.

Fenyő rigók
Felreppenés
  Az odúk karbantartásával kapcsolatos feladatok a tisztítás, az estleges hibák javítása, ha ezt a helyszínen nem tudjuk megoldani akkor cseréljük őket. Mindig van nálunk pár tartalék madárlak :)
Mindegyik odú tetejére szabtunk kátránypapírt, így sokkal tartósabb lesz és  állandó kezelés mellett jóval hosszabb ideig állnak a madarak rendelkezésére.

Rögtönzött műhely :)
  Az összes odún kisebb nagyobb javításokat végeztünk,ha kellett átdrótoztuk, akadt olyan is amelyiken zsanért kellett cserélni, illetve szögeltünk és csavaroztunk.

Itt Adina kopácsolgat
  A kalapács ütések hangját rivalizálásnak érezte egy nagy fakopáncs, folyamatosan válaszolgatott nekünk.
 Nagy örömünkre az összes odú gazdára talált, mindegyikben költöttek a madarak, tehát a foglalási arány 100%-os volt. Ez hihetetlen jónak mondható, mivel 2011 júliusában létesítettük a telepet.  Ebből is látszik,hogy mennyire nagy szüksége van a madaraknak ezekre a mesterséges lakokra. A B-típusú odúkat túlnyomó részben széncinegék foglalták el,de az egyikben összetört kékcinege tojást találtunk.

Pihe puha széncinege fészek
Költés után éjszakázásra is használják
  A D-típusúakat  seregélyek vették birtokba.

Seregély fészek egy pár cseresznyemaggal
 Volt amikor körülöttünk csérogtak a cinegék, jelezve,hogy hagyjuk békén a lakásukat :)  Pedig ha tudták volna, hogy tetőszigetelést kapnak, nem idegeskedtek volna ennyire.
Sajnos egy elpusztult csúszkával is találkoztunk aki éjszakázó helynek használta az egyik lakot. Valószínűleg megfagyott szegényke.

Szegény csúszka
  Több kellemes meglepetés is ért minket, pl. hogy az egyik fát legallyazta az önkormányzat, de azt az ágat amelyiken az odúnk helyezkedik el, jóval hosszabb csonkra hagyták. Mivel kertvárosi részen van az odútelep, elég sokan kérdezősködtek és mi szívesen válaszoltunk, hogyan segíthetik a madarakat a saját környezetükben.
Így a tavaszi költési szezont már hibátlan odúkban kezdhetik meg tollas barátaink.

4 megjegyzés:

  1. Sokat sétálok arra, nagyon szép lett a park.. Köszönjük a sok önzetlen munkát és madárcsicsergést..

    VálaszTörlés
  2. Örülünk,hogy örömet tudtunk szerezni.

    VálaszTörlés
  3. Tegnap a jó időben megint arra sétáltam, a ki tett odúk mellett van sok a madarak által készült odú is. Nagy madár élet van a téren !
    Üdvözlettel Lajos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban sok természetes odú van a téren, de még a mesterséges odúkat is 100%-an elfoglalták a madarak. Örülünk a nagy madáréletnek és szívesen vesszük a további helyzetjelentéseket :)

      Üdv Karesz és Adina

      Törlés