2013. február 26., kedd

A Cinkotai-erdőben lévő odútelepünk

Számos hazánkban előforduló madárfaj odúlakó, nagy részük elfogadja és használja is a mesterséges fészekodúkat,a cinegéktől a verebeken keresztül az örvös légykapón át a macskabagolyig, vagy a vörös vércséig. Kivétel nélkül mindegyik faj megtelepíthető. A lényeg, hogy hová is helyezzük ki az odúkat. Gyakorlatilag mesterséges odútelepet bárhol létrehozhatunk ahol fák csoportja található,erdőkben, parkokban, kertekben, gyümölcsösökben, ligetekben vagy erdővédő sávok mentén.
A Naplás tó közelében fekvő Cinkotai-erdőben létrehozott odútelepünk főleg tölgyesből álló erdőrészen lett létrehozva. Az odúk összetétele: 5 db A-típusú odú, 25 db B-odú, 2 db fakuszodú, 2 db D-odú. Itt lehetőséget láttunk a cinege félék, az örvös légykapó, a csúszka és a fakusz megtelepítésére, illetve az erdő nyitottabb részén a nyaktekercs foglalását is vártuk.
A hétvégi ellenőrzésünk során terveink beigazolódtak, a cinege félék mellett a csúszka és az örvös légykapó is költőhelyre lelt a madárlakokban.
A csúszka  apró kéregdarabokból és levelekből építi fészkét. Ő fészekcsészét nem készít. A költés után a madarak éjszakázásra használták az odút.

Csúszka fészek
 Az alábbi fészket cinege kezdte el, majd egy örvös légykapó elbirtokolta tőle. A fészek eltávolításánál láttuk a jellegzetesen fűszál alapon mohából és állati szőrrel bélelt cinege fészket alul, amit a légykapó folytatott fűszálakból és levelekből, melynek közepén fészekcsészét alakított ki. A legnagyobb bizonyíték viszont a kicsiny kékeszöld tojáshéj darab volt számunkra.

Ez az odú kelendő volt
 16 odút a cinegék vettek birtokba (széncinege,kékcinege), volt 4 csúszka foglalás, 2 odúban pedig légykapó fészket találtunk.
 Korábban itt már felmértük az odúk állapotát és szomorúan tapasztaltuk, hogy a fakopáncsok nagy részüket megrongálták.

A megrongált odú
Így már csereodúkkal és előre legyártott röpnyílásvédő fémlapokkal érkeztünk a helyszínre.

Fémlapos csereodúk
  A fakopáncs jól megnagyobbította a bejáratot. Reméljük az előlap kellő védelmet fog nyújtani.

Látható a megnagyobbított röpnyílás
 A 11 db B odú még kevés is lett. Az ép madárházakra fémlapot és kiülőfát is szereltünk. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, végig esőben javítottuk a tollasok otthonait.

Az ép odúkra fémelőlapot szereltünk
Adina a kiülőfákért volt felelős :)
 Említésre méltó, hogy az erdészet ritkítást végzett a területen, de azoknak a fáknak amelyeken odú volt nem esett bántódásuk. Természetesen szokásos etető körutunkat is végigjártuk pénteken a nagy hóesésben.

Faggyúgolyó fürt

Népes cinege csapat

 Feltöltöttük az önetetőket és kihelyeztük a faggyúgolyókat is.

2013. február 17., vasárnap

Odúgyártással és kihelyezésükkel kapcsolatos tanácsaim

Madaraink egy része odúlakó. Mivel természetes költőhelyük megfogyatkozott mesterséges fészekodúkkal tudjuk segíteni őket, amik különböző méretűek és típusúak lehetnek.
 A odú: kisméretű cinege fajokat telepíthetünk meg : kékcinege, barátcinege, fenyvescinege
 Az odú alapterülete minimum 10X10 cm-es legyen, röpnyílása min: 28 mm átmérőjű,kihelyezési magassága 1,5-4m-ig

A-odú, a fa törzse biztosítja a stabilitást
 B odú:  a leggyakrabban használt odútípus, megtelepítendő fajok: széncinege,csúszka,mezei és házi veréb, örvös légykapó, nyaktekercs.

Széncinege az odúnál


Mezei veréb fiókáját eteti

 Az odú alapterülete min: 12X12 cm -es legyen, röpnyílása min: 33-35mm átmérőjű kihelyezési magassága 1,5-8m-ig.
Az alapterület ennél kisebb ne legyen. A képen jól látható, hogy egy 9 fiókából álló fészekalj kényelmesen elfér ebben az odúban.

Széncinege fiókák
 Itt szeretném megjegyezni, hogy az örvös légykapó és a nyaktekercs számára nagyobb alapterületű és nagyobb röpnyílású odúkat készítek ( 13X13 alapterület röpnyílás 35-38mm átmérőjű). Ezeket a madárlakokat főleg tölgyesekben, ligetes erdőkben, gyümölcsösökben alkalmazom.
C odú: nyitott odú, üregekben,repedésekben,nyílásokban költő madarak számára, kedveli a szürke légykapó,kerti és házi rozsdafarkú,barázdabillegető, várhatjuk benne a vörösbegy megtelepedését is.
Az odú alapterülete 10X10 cm vagy 12X12 cm, kihelyezési magassága 2-8m-ig.
        
Falra szerelt C odúban szürke légykapó fiókák
 Személyes tapasztalat: falra szerelve,(házra garázsra,kamrára) az eresz alá rögzítve tegyük ki.
D odú: hasonlít a B odúra de méretei nagyobbak, megtelepítendő fajok: seregély,búbos banka,szalakóta, 15X15cm-es alapterület 60 mm röpnyílás, itt a legnagyobb arányban a seregélyek veszik birtokba az odúkat. Fiókáját nagy részben rovarokkal,pókokkal,gilisztával eteti.

Seregély család
 A 20X20 cm-es alapterület 70-80mm röpnyílás búbos banka, szalakóta.kuvik számára megfelelő. A kihelyezési magassága 3-8m. 
Fakuszodú: Ez az odú kifejezetten a fakuszfajok számára készül. A bejárati rés 2-3 cm széles és 5-6 cm magas. Fontos,hogy a fatörzsére erősített odúk nyílásai közvetlenül a fa kérge mellett legyenek.
A kihelyezési  magassága 1 - 1,5 m között változik. Főleg tölgyesekben és ártér melletti erdőkben számíthatunk eredményre.

Fakusz odú a Naplás-tónál
 Veréblakótelep: a verebek előszeretettel költenek csoportosan, ezért számukra egymáshoz közel több B odút is kihelyezhetünk,vagy készíthetünk nekik veréblakótelepet.
A képen látható veréblakótelep egy tucatnyi családnak biztosít költőhelyet.

A szarvasi veréblakótelep
 Kiskertekben a leggyakrabban használt a B-típusú madárlak, amit a legnagyobb arányban a széncinegék és a verebek vesznek birtokba. Az odúk alkalmazása viszonylag gyorsan hoz eredményt ha egy-két dolgot figyelembe veszünk. Egyik évről a másikra számunkra kedves madárkákat telepíthetünk meg környezetünkben.
 Tapasztalataink alapján az odútelepeink közelében működtetett etetők növelik az odúfoglalási arányt.
Bár szeretném megjegyezni,hogy az odúkat ne az etetők közvetlen közelébe helyezzük, valamint az odúkba ne rakjunk semmilyen fészekanyagot mert azt a tollasok maguk építik.
A kihelyezett fészekodúk röpnyílása mindig az uralkodó széliránynak ellentétesen álljanak, a legjobb ha Dél vagy Dél-Kelet felé néznek. Ha ezeket nem tudjuk betartani, akkor az a legfontosabb, hogy ne Északi irányba nézzenek a röpnyílások. Az odúk lehetőleg ne billenjenek  hátra illetve oldalra, mert beverhet az eső.

Biztos támasztékot nyújt a fa törzse

Kihelyezés közben
 A röpnyílást  megcsiszolom, mert a madarak több százszor mennek ki-be egy nap alatt, jobb ha nincs olyan szálka vagy durva rész ami károsítaná a tollazatukat, a fiókáknak is jobb a kirepülésnél. Jobban szeretem a gyalulatlan fadeszkából készült odúkat, de a tapasztalat az, hogy a madarak is kedvelik. Amit még itt tudok tanácsolni, ha gyalult deszkával dolgozunk akkor a röpnyílás alá véssünk be egy rovátkát kívülre és belülre egyaránt. Ez megkönnyíti a ki-be járását a madárnak, könnyebben megkapaszkodik rajta. Az időjárás elleni védelem miatt mindenképp kezeljük le az odúkat falazúrral vagy lenolajjal. A tetejére pedig ha még kátránypapírt vagy zsindelyt teszünk akkor jóval hosszabb ideig áll a madárkák rendelkezésére.
 Mivel az odúk takarítása elengedhetetlen művelet a tél és a költési szezon végén, ezért könnyen nyithatóvá tehetjük, ha a tetőt az odútesthez egy vagy két zsanérral rögzítjük.

A tető rögzítése az odútesthez zsanérral
 A tetőt biztonságos zárását, két kisméretű facsavarral oldom meg. Az egyiket az odútestbe csavarom a másikat a tető oldalába, amit egy drótdarabbal fogok össze. Ez az alábbi képen jól látható. Így sem a szél, sem a macska vagy a nyest nem tudja felnyitni a madárlak tetejét.

A tető rögzítése a képen jól látható
 A felfüggesztéshez horganyzott drótot használok,amit az odú oldalába fúrt facsavaron rögzítek,ez az odú oldalának közepébe fúródik, a tetejétől kb 10-15 cm-re. Jól rátekerem a tartó csavarokra a drótot mindkét oldalán. Az egyik oldalon hosszabbra hagyom. Ez kb 35mm hosszú facsavar, kicsit erősebb, mert a nagyon vastag megrepesztheti a deszkát.

Itt az odú oldalába fúrt tartó csavar jól látszik
   Általában olyan ágat keresek,ahol az odú hátulját a fa törzsének tudom támasztani, így kizárom az előre illetve a hátra billenést (ami nagyon veszélyes a fiókáknak). Én az egyik oldalrögzítést kioldom és átteszem a drótot a kiszemelt ágon,majd visszatekerem az oldalcsavarra.Így nehezebb is lelopni,mint az akasztott odúkat.
Házilag ami szükséges az odúkészítéshez
-2,5 cm vastag deszkalap min. 15cm széles
-szegek, facsavarok
-fűrész,
- kézi fúró és a hozzá tartozó lyukvágó készlet
-zsanér
-horganyzott drót
Az odúk méretezésével kapcsolatban javasolnék egy összefoglaló táblázatot a Jómadarak című blogról:
https://sites.google.com/site/madarvedelem/barkacs/madarodu-keszitese/oduk-meretezese

Lyukfúró készlet

 Én a felsorolt odúkon kívül gyártottam bagolyodúkat,vércseköltőládákat és denevérodúkat is.

Ebbe a bagolyodúba a két és fél éves gyerekek is majdnem elférnek
Vércse költőláda
Behálózott denevérodú
Számomra az a legnagyobb öröm, ha ezeket a kihelyezett lakokat a tollas barátaink és a kis bőregerek minél nagyobb számban elfoglalják. Ne keseredjünk el ha csak éjszakázásra és nem költésre használják az odúinkat, mert ezzel is segítjük őket.

2013. február 9., szombat

Pálffy téri odútelepünk karbantartása

 Budapest XVI. kerületében lévő odútelepünk aktuális karbantartását ütemeztük be a hétvégére. A helyszínre érve hatalmas fenyőrigó csapat hangos csivitelésére lettünk figyelmesek. Ilyen nagy létszámú csapatot még nem is láttunk idén. A környező fenyőkről eszegették a havat, valamint a bogyós fák terméseit csipegették. Egy pár csonttollút is megfigyeltünk közöttük.

Fenyő rigók
Felreppenés
  Az odúk karbantartásával kapcsolatos feladatok a tisztítás, az estleges hibák javítása, ha ezt a helyszínen nem tudjuk megoldani akkor cseréljük őket. Mindig van nálunk pár tartalék madárlak :)
Mindegyik odú tetejére szabtunk kátránypapírt, így sokkal tartósabb lesz és  állandó kezelés mellett jóval hosszabb ideig állnak a madarak rendelkezésére.

Rögtönzött műhely :)
  Az összes odún kisebb nagyobb javításokat végeztünk,ha kellett átdrótoztuk, akadt olyan is amelyiken zsanért kellett cserélni, illetve szögeltünk és csavaroztunk.

Itt Adina kopácsolgat
  A kalapács ütések hangját rivalizálásnak érezte egy nagy fakopáncs, folyamatosan válaszolgatott nekünk.
 Nagy örömünkre az összes odú gazdára talált, mindegyikben költöttek a madarak, tehát a foglalási arány 100%-os volt. Ez hihetetlen jónak mondható, mivel 2011 júliusában létesítettük a telepet.  Ebből is látszik,hogy mennyire nagy szüksége van a madaraknak ezekre a mesterséges lakokra. A B-típusú odúkat túlnyomó részben széncinegék foglalták el,de az egyikben összetört kékcinege tojást találtunk.

Pihe puha széncinege fészek
Költés után éjszakázásra is használják
  A D-típusúakat  seregélyek vették birtokba.

Seregély fészek egy pár cseresznyemaggal
 Volt amikor körülöttünk csérogtak a cinegék, jelezve,hogy hagyjuk békén a lakásukat :)  Pedig ha tudták volna, hogy tetőszigetelést kapnak, nem idegeskedtek volna ennyire.
Sajnos egy elpusztult csúszkával is találkoztunk aki éjszakázó helynek használta az egyik lakot. Valószínűleg megfagyott szegényke.

Szegény csúszka
  Több kellemes meglepetés is ért minket, pl. hogy az egyik fát legallyazta az önkormányzat, de azt az ágat amelyiken az odúnk helyezkedik el, jóval hosszabb csonkra hagyták. Mivel kertvárosi részen van az odútelep, elég sokan kérdezősködtek és mi szívesen válaszoltunk, hogyan segíthetik a madarakat a saját környezetükben.
Így a tavaszi költési szezont már hibátlan odúkban kezdhetik meg tollas barátaink.